Visszaszámlálás

Túl az óperencián

Nem mintha Európa untatna, de régi álmom Amerika. Ha megfigyelitek a TV-ben 30 percből 2-10 legalább Amerika.

Sajnos a Malév elszállt, így vele együtt a direkt utazás öröme is, azonban vannak  átszállásos konstrukciók, melyek okos gondolkodással 1-1 nap grátiszt adnak az érdeklődő utazóknak.

Én odaútban  Helsinki, visszafelé pedig London átszálló opciót választottam. Kifelé már induláskor éreztem a skandináv törődést azzal, hogy a felszálló kártyát megküldték a telefonomra (?). Eleinte furcsa volt, hogy kinyomtatott papír helyett a telefont kérték el, de mint láttam, tudta személyzet a helyzetet kezelni, mi több, még lézeres vonalkód olvasó is.

Finnair szokványosan egyszerű járat, ahol - a fapadostól eltérően - az ember lába el is fér, és a 2 óra alatt meg is kínálják valamivel. Nem kell a 40.000 Ft-ot sajnálni a jegyre, fapadossal + csomag sem lesz olcsóbb. Ez egyszerű marketing matematika.

Éjfél körül érkeztem, majd az éjszakát a tranzitváróban töltöttem. 5 óra körül derengett fel bennem a küldetéstudat. Mondhatni skandináv testvéreink megadják a módját a pisilésnek. Elsőre a WC ajtót sem találod, aztán belépve madárcsicsergésre lehet megindítani a dolgokat. A WC fülkét bidésítették és mosdó mindegyikben van. Tekintettel arra, hogy nem kávétermő vidékre utaztam, így a kávé milyenségét nem bántanám, csak annyit jegyeznék meg, hogy  a rövid kávé nem nagyon megy nekik. Egyebekben végtelenül kedvesek. Nyilván arrafelé kevéssé jellemző bűnözés és terrorizmus, mivel reggel úgy tudtam kimenni a tranzitváróból, hogy a kutya se kérdezte ki vagyok.

A városba – hosszú kutakodást megelőzően- teljesen nyilvánvalóan nem azzal busszal mentem be, amit terveztem, nem mellesleg olcsóbban (ez az utazás ars poeticája).  Helsinkiről már külvárosban levettem, hogy igencsak földszintes város, szuper (lakó)parkokkal, nagy kertekkel. Egy lakónegyedben láttam néhány légkondit. Nos, ők is eljutottak ide.

A busz a vasútállomás előtt tett le, ami kívülről inkább templomnak nézett ki a 8 vágányával nem pedig egy világváros pályaudvarának. Amúgy a Rautatientori-val (mert így hívják) minden rendben volt.  A túrák szünetében gyakran beültem és bámultam az érkező vonatokat. A Szentpétervárit várva egy fickó odavetette, hogy „továrissi coming”. Egyéb humoros dolog nem történt. Az oroszok utasok megérkeztek, leszálltak és kész. Egyébként a tengelytáv orosz.

A finnek meg úgy beszélnek mint az oroszok

Gondolom a Rautatientori nevet többször betűztétek (így voltam ezzel én is) és teljesen világossá vált, hogy nyelvi rokonság most, a netkorban, igencsak nehezen levezethető. Egyszer, még a  rendszerváltás  idején Berlinben egy öreggel beszélgettem, aki Skandináviáról az azt mondta: ” Ezek a Dánok nem tudom, hogy csinálják és miből, de jól élnek, az szent! A norvég és svéd rokonlelkek hasonlóan is beszélnek. A finnek meg úgy beszélnek, mint az oroszok.  Egyébként meg mindenki utál mindenkit…. „

Elhagyva az állomást arra következtetésre jutottam, hogy le kell vetnem minden kelet európai habitust, mert nagyon Európába kerültem. Így aztán a szemetet rendre a zsebembe gyűrtem és piroson sem pattantam át, ahogyan az nálunk illendő. Mérhetetlen tisztaságot találtam mindenhol. A műemlékekre ugyan ráfért volna egy kis patina, de minden totál rendben volt.

Nálunk kelet európai vég(lény)eknél kicsit más a foglakoztatási és nemek iránti elvárás és elfogadás

A szokásos főtér, hivatal, jegybank, bazilika- Uspenski Cathedrális –pisilő ember – Esplanadi kombó, valamint a kisvásárcsarnok jó egynapi elfoglaltságot adott, mire indulnom kellett a géphez vissza. Helsinkire kell egy egész nap!

A buszunkhoz, buszosunkhoz egy idősebb nő ment oda. Beszélgettek egy kicsit, aztán egyszer csak a nő beült a volánhoz és elindult. Komolyan azt hittem elkötötte! Kisvártatva világosodott meg előttem, hogy nálunk kelet európai a vég(lény)eknél kicsit más foglakoztatási és nemek iránti elvárás és elfogadás. Egyebekben miért ne vezethetne egy 55 éves nő csuklósbuszt? Ezzel a válaszommal meg is elégedve szálltam fel a járműre.  Egyebekben ez egy autópályára felhajtó kis buszocska volt, aminek külön boxutcát építettek, hogy a megállóban le és fel tudjanak szállni népek. Ezt is le lehetne utánozni.

Megérkezve a reptérre, a  biztonsági ellenőrzés után, majd egy kilométert gyalogoltam a terminálon belül, mire az adott kaput megtaláltam. Itt aztán felleltem a transzatlanti tranzitok pro ultráját: fekhelyek, panorámafotelek és internet boxok várták a tengerentúlra indulókat. Szóval, megy az emberközpontúság, gondoltam, mire arra ocsúdtam, hogy egy hadseregnyi ember gyűlik a géphez.

Az Airbus 330-300 brutál jószág. A régi 4 hajtómű helyett csak kettő van, ami gazdaságosabb üzemet tesz lehetővé, így örülhetnek a jegesmedvék. A gép akkora, hogy a beszállást turnusokban szervezik. 1 turnus fel, elhelyezkedik a foglalt helyen, majd jön a következő. Szóval ez nem a fapados, felrohanós könyökölős, a gépen –mariidegyorsan- átordítós fíling. Végre…

Elementális gyorsulással felszállt a gépsárkány. Felszállás után mindenki elkezdte buzerálni a karfába építhető konzolt és az érintőképernyőt, amikor is bejelentették, hogy verziófrissítés van a konzolokon. Valaki poénosan megjegyezte, reméli a pilóta fülke szoftvereit nem így menetközben frissítik. Valójában ez a  transzatlanti út arra döbbentett rá, hogy a szárazföld ottani része alig lakott, a lakosság koncentráltan a városokban található.

 

20 óra napsütés

8 óra napsütést adott a szerencse Helsinkiben. 8 órát utaztam a Sarkkör felett és még mindig volt 8 óra hátra a napból. Hiába, az időeltolódás miatt 30 órás lett a nap. Megérkezve New Yorkba már leszálláskor láttam, hogy itt más világba érkeztem.  A terminál nem mutatta a mérhetetlen gazdaság jegyeit, sok könnyűszerkezetes folyosón kanyarogva értünk el beléptető ponthoz, ahol a kanyarogó sorokat korlátokkal és moderátorral irányították. A határokon illik viselkedni! A határon az van, amit a határőr mond. Ha úgy ítéli meg /úgy tartja kedve, visszafordíthat, kihallgatásra rendelhet, előállíthat. Ő is ember. Lehet fáradt és lehet rossz kedve, és ez befolyásolhatja döntését.  Néhányan összekeverik a határőröket az otthon intézkedő rendőrrel és konstruktív viselkedés helyett pofákat vágnak magukban, durrognak. Ez néha jelenthet 1-2 mínusz pontot. Engem az iránytó egy rosszkedvűhöz navigált, aki előttem már kettőt félreállított. ESTA ide vagy oda, azért a régi kelet-európai félsz előjött belőlem. Leolvasta az útlevelet, ujjlenyomatot vett mindkét kezemről és lefényképezett. Kisvártatva elhangzott a Welcome to USA! mondat. Ezt követően jött a VÁM, aminek szabályait nem különösebben sikerült - a sok utánajárással sem - megértenem. Miután halottam, hogy másokat meg akartak büntetni, vagy a kajákat hajigáltatták ki velük, nem kockáztattam, ráírtam a boarding pass-ra az élelmiszert. Ez valami nagy dolog lehetett aznap, mert a sima pecsételős ember azonnal a csomagröntgenbe irányított. Itt a gumikesztyűs ember első kérdése az volt hogy „mivan” illetve, hogy hús van-e nálam. Miközben megválaszoltam, hogy némi müzlit, csokit, kekszet hoztam magammal, a csomag már átvilágításra került. Miután átért - ahogyan a többiektől láttam - kezdtem volna kipakolni, de intettek, hogy mehetek..

Kiérve a szabadlevegőre és az országban töltött  20 perce tapasztalata alapján , világossá vált számomra, hogy a fű itt is zöld, a földből, ráadásul az ég felé nő, tehát nem a mennyországba érkeztem. Valójában nem számítottam konfettiágyúra az érkező váróban, de amit ott tapasztaltam, meglepett. Mint valami borsodi SZTK-ban: rokkantak, színesbőrűek beszélgettek egy 200 nm-es teremben, ütött-kopott székeken. Valójában nem a legelitebb terminált sikerült kifognom.

Nem a mennyország, noha nem is Európa. Ennek legkézenfekvőbb jele a nyelv. Ahogy az egyik fórumon olvastam, az iskolában tanult angol kiváló arra, hogy lengyelekkel, bevándorlókkal beszélgess, de az anyanyelviekkel mindig gondod lesz. Ez Amerikára hatványozottan igaz. Amit mondtam, mindent megértettek, de a válaszmondatok alap szintű megértésével, az első 2 napban, komoly  gondjaim voltak. Konkrétan, nem is értettem semmit, mert mindent máshogy hívnak. A földszint lobby, a belváros meg uptown, nem tudtuk, hogy a légkondit Frenhiet miatt mire állítsuk, és a mérfölddel is voltak gondjaink. Aztán persze kinti ismerőseim megnyugtattak, hogy ez még hagyján, hallanám az ausztrált, az új-zélandiról nem is beszélve!

Haladni csak szépen

Első közlekedési meglepetés a körvasútnál ért, ahol utólag és automatáknál kell fizetni. Ez igencsak nagy sokk a frissen ideérkezőknek, ami alól csak egy kioszk ad felmentést, itt lehet megvásárolni a különböző típusú mágneskártyákat, jegyeket,  amelyek megértéséhez kell egy pár éves tapasztalat. Így történhetett meg, hogy metro hetijeggyel simán felléptem a Pen Stationba induló vonatra. Már akkor gyanús volt, amikor a kaller megjelent és kérte jegyet. Mutattam a sajátomat,  ami természetesen nem volt jó.

-Ez pótdíjas lesz.- mondta.

Mennyi is?

80 $. Mennyi is van a kártyádon?

30 $ (ez egy feltöltős metrójegy)

Akkor menj!- és elment. ú

Elnézést kértem a tudatlanságmért, mire legyintett egyet. Szóval ezt nálunk egy külföldi –akit jól megfingatnak az ellenőrök- teljesen máshogy élte volna meg. Lefordítom a gondolkodást. Beérte azzal, hogy megértettem, nem jó járműre szálltam, és ezt elismertem. Ebből okulva, nem valószínű, hogy máskor is úgy szállok erre a járműre , hogy nem lesz jegyem.

New York közlekedése igencsak fejlett, ugyanakkor a metró eléggé ósdi is. Szerintem néhányuk a New Deal-ben épült és azóta nem fordítottak sokat rájuk. Talán a légkondik miatt, denagyon-nagyon meleg van odalent. A  szerelvények gyakran (és a csúcson) járnak, és hatalmas a tolongás esetenként. Alapszabályként:  van számozott és betűjeles metró, ezek hálószerűen keresztezik egymást. A Metróban több vágány van. Egy vágányra több vonat is befuthat, egy vonal a végén többfelé is ágazhat. A jelzett vonatok mellé van kivétel téve, csúcsidőn túl használd a 2-es metrót, csúcsidőben lehet x metrót használni. Hétvégén aztán 1-2 vonal lelhal, és ha nem jól értelmezed, várhatsz 20 percet mire rájössz, hogy másik vonattal kell menni. Ha „elkúrtad” a vonalat, és ki kell jönnöd a kapun, 20 percet amúgy is várni kell, mert hetijeggyel a kapu nem enged be azonnal (gondolom, hogy ne menjenek be vele 3-4-en). Ez 3 a napos közlekedés negatív zanzája.

New York nem jellemzően fehér lakhely, a szálláson–ami, így elsőre, igencsak eddigi alvóhelyeim holtpontja volt-  pedig ne lepődj meg, ha először spanyolul kérdeznek.

Megérkezés után este még tettem egy sétát a Central Parkban. Átvágva a lakótelepen csak fekete bőrűekkel és a perifériára szorult társadalmi rétegekkel találkoztam. Ez állítólag a régi, felmondhatatlan bérleti szerződések miatt van. Egyedüli „fehérként” beültem egy gyerek streetball mérkőzésre , s ez senkiben nem keltett megrökönyödést, sőt az egyik szülő köszönt is nekem. Nyilván vacsorameghívást senkitől sem kaptam, életreszóló barátságot sem kötöttem, de valójában már szégyelltem, hogy előítéletekkel és félelemmel mentem oda. Valójában a kinti társadalomban -külső jelek szerint- ez nem okoz problémát, mindenki mindenkivel közvetlen. Az iskolákban rotálódnak az osztálytársak, így felnőtté váláskor már nem kérdés, hogy egy „fekete bőrű” mellé leülök-e előítélet nélkül. Az már egy másik kérdés, hogy Bronxban, Brooklynban és vidéken vannak lepusztult helyek, ahol úgy élnek az emberek, mint a Magyarországon a citromtelepeken, bár ezek felkeresésére nem fordítottam energiát.

New York, New York

Reggel korán indultam a Szabadság-szoborhoz, hogy elkerüljem a tumultust. Csak a metró első 5 kocsija ért el a célhoz, a végét lekapták a cél előtt. Ezt az amcsi turisták se értették teljesen. Nyitásra már az összes kilátós jegy elfogyott, még szerencse, hogy volt elővételes jegyem. Nem mellesleg akárhova mentem, a TOP jegyek mindenhol elfogytak már aznapra, így nagyon nem érdemes a kilátókra tervezni.

A turista látványosságok nagy látogatószámra vannak kitalálva. A csomópontokon előáll egy egyenruhás és elkiabálja, hogy információ erre, kakilda arra, 1. szintre itt lehet feljutni. Jó volt az audioguide is, a maga amerikás dalbetétjeivel és prózájával. Tudjátok, ez az a fejbedugós számnyomós izé, ami egyébként Európában pénzbe kerül. Ja, és nincs magyar nyelv rajta. A Szabadságszobortól hazafelé jövet be lehet ugrani Ellis Islandra, a bevándorló ellenőrző állomás szigetére. Na itt azért lejön, hogy régmúltban is szívesen fingatták a beutazókat. A másik megérthető mondandója a sokforrású etnitású Amerika megértése. Nincs tisztán amerikai, mert a mai ember a bevándorló  oroszok, izraeliek, európaiak  leszármazottjai a helyi vérrel keveredve. Csak megjegyzem, a tiszta magyar, ázsiai méretű arcberendezésű lenne. Helyette a szláv vonal jegyeit mutatjuk, nem véletlenül néznek bennünket gyakran lengyelnek vagy orosznak.

Downtown

 Manhattan-t nagyjából hálósan futják az utak. Jelentős részük számozott, emellett némelyeknek van neve is. Ahogy a sziget, úgy a keresztutcák is E-W kelet nyugattal vannak két részre osztva.

 A hosszirányú avenue-k sorszámozottak és esetenként van nevük pl Amsterdam, Madison.

Uptown Downtown irányokat, avenue-ket és sorszámos utcákat gyorsan érdemes magadévá tenni, ha kérdezni vagy tájékozódni akarsz, mert az összes helyi ebben gondolkodik, így fognak irányítani. Bár ésszerű a rendszer, de a szigetről kiágazó metróknál még a helyiek is elgondolkodnak, hogy akkor ez most Downtown vagy Uptown direction.

A híres rácsot egyetlen aszimmetrikus utca, a feketebárány,  az ívesen haladó Broadway (Holland találmány) töri meg. Azt is mondhatnánk, hogy Broadwayről ha bírnád lábbal szinte mindent meg tudnál nézni.

A turisták miután letudják a szabadságszobrot, aztán a belvárost ezen az utcán keresztül járják be.

Első megálló az indán múzeum, majd a bika. Hát mit ne mondjak, jól ki van polírozva a csúnyája, annyit fogdossák, de  főleg a lányok. Komolykodóknak a szarvfotóhoz bizony sorba kell állni. Kötelező olvasmány még a New York tőzsde, Federal Reserve, Federal Hall. A Wall Street-en a farkasok és pénzügyi paloták mellett érdekes élmény a Tiffany-ba beugrani, és néhány ékszercsodát megbámulni. Befelé inas nyitja az ajtót, kifelé pedig megköszöni, hogy beugrottál (bámészkodni). Ennyi utazás után kijár a törődés. Az „arcosokodás” után érdemes adni a kultúrának és Szentháromság templomban majd a Ground Zero-nál tiszteletünket tenni.

Felhőkarcolóláz

Miután kétszer is jártam a downtown-on erre, azt a következetést vontam le, hogy az embereket annyira felizgatja a felhőkarcoló ügy, hogy csinálnak egy csomó szar fotót az első 30 felhőkarcolóról, majd miután megszokták, másnap felhagynak a toronyfényképekkel. A fotó, amit Manhattanról láttok, az vagy a Szabadság-szoborról, de leginkább Brooklinból készül. Ide a Brooklin-hídon keresztül lehet eljutni. A másik oldalom egy olyan városrészbe érsz, ahol azt a következtetést vonhatod le, hogy a belváros igencsak filmeknek és turistáknak van kitalálva.

A downtown-tól a midtown-ig legyalogolni felér egy ízületi gyulladással, így a további látványosságokat érdemes a 2. napra tartogatni, a Time Square-en a metróból való kijutás pedig felér egy tájékozódó futással, és szinte biztos, hogy nem ott bukkansz fel, ahol szeretnél. A Hard Rock Cafe –n túl az óriás monitorok engem nem annyira izgattak fel. Visszakandikálva még lehetséges nézni a Vasalóházat. Lakberendező legyen, aki a vasaló orrában lévő helyiségeket berendezi. Az ENSZ székházról lőhető a környéken néhány jó kép, bár a szigorú ellenőrzés miatt sokáig nem engednek a környéken kolbászolni. A Rockefeller komplexum tetejéről vagy az Empire State Building-ről érdemes a kilátást megcsoldálni.

A vasút

A környéken van még a két pályaudvar is., melyet vasutasként kötelező megtekinteni. Általánosságban elmondható, hogy a vágányok mindkettőben a föld alatt vannak. A Penn (Pennsylvania Station) a hétköznapoknak készült csomópont, számos vasúttársaság osztozik rajta, szinteltolásokkal metró és busz terminállal is rendelkezik. Naponta átlagosan 300.000 ember rohan át rajta. Javaslom ne kerülj az útjukba. Ember legyen a talpán, aki táblák nélkül elboldogul benne. Ezzel szemben a Grand Central egy palota, hatalmas terekkel, múzeummal, alatta éttermi szinttel, felette felhőkarcolóval. A gyorsvonatokhoz  ajtókon keresztül lehet bejutni. Az ajtónál jegyellenőrzés van melyet indulás előtt bezárnak, tehát nem rohanunk és ugrunk fel. Egy New York - Washington táv bő 4 óra hossza a kényelmes gyorsvonattal. A vonat 100-15-es tempóval megy, bika erős WIFI-vel, szuper ülésekkel, lehajtható tálcával és megfelelő lábtérrel rendelkezik. Azért a felépítményre, legfőképp az oszlopokra, egy kis generál ráfért volna. A megírigyelendő gondok közé tartozik, hogy közlekedés informatikában az ezredfordulónál megragadtak. Ezt főleg vonatokon, a villamos szerelvényeken, a térinformatikán és a metro-automatákon vettem észre. No, de csendesen, a mi 50 éves szerelvényeink mellett… És még egy. Biztosan észrevetted, hogy filmeken máshogy szól a mozdonyfütty. Most már tudom,  honnan van a hosszas harsona. Szóval, máshogy dudálnak.

Minállamok a nagy almában 

Ahogy lassan Pesten is, itt is van elkülönült népcsoport, jelesül Chinatown és Little Italy. Mindkettőt meglátogattam és következőkre jutottam. Kisolaszban sem sokkal jobb a kávé és olaszul sem beszél a pincér. Kis Kínában nincs nagy zűr és olcsóbban megkapsz mindent. Este érdemes mindkettőt meglátogatni. Adódott, hogy éjszakai busszal kellett mennem Washingtonba. Csak később szembesültem azzal, hogy ez egy kínai busz, kínai sofőrrel. Nemcsak hogy Chinatownból indul, de DC-ben is oda érkezik. Induláskor kerestem az utcát, ahol minden kínaiul volt kiírva. Betértem egy 30 négyzetméteres váróban, hogy ez az a busztársaság-e. Kiderült hogy nem. Átellenben, egy még lepukkantabb váróban, nem hiszitek el, de én voltam az egyetlen, aki fehér. Rajtam kívül  két törékeny kínai lány, a többi mind fekete bőrű. Jegy rendben, kis nézelődés, majd egyszer csak, valami titkos jelzésre, elindult a tömeg 150 m-re lévő buszhoz. Ezt nem nagyon értettem, mert nálunk, általában, a buszmegállóban áll meg a busz. Külön élmény volt az indulás, mert a személyzet lekéste a buszt. Háromszor is. 2 körül Valtimó, Valtiomó ordítozásra ébredtem. Ez volt Baltimore. Az út egyébként harmadába került a vonat árának és pontosak is voltak (sajnos), mert hajnali 3 órakor megérkeztünk.

DC

Díszí, mert így hívják az amerikaiak, tipikus hivatalnok város, lassabb fordulatszámmal és kicsit mérsékeltebb árakkal, mint New York. Díszí-t történelmi okok mellett azért is így használják, mert északnyugaton van egy Washington nevű állam. Ha New York a szabadosság, akkor a Washington a rend jelképe. (Valami ilyesmi egy Jeruzsálem - Tel Aviv elvi kontraszt ). Széles sugárutak és utcák. A metró nem a legsikerültebb koncepció. Valahogy az volt az érzésem, hogy az úti célokért vagy felesleges metróra szállni, vagy ha már metróztál, utána vissza kell gyalogolni. Az utcák miatt nagyon nagyok a távolságok. Egy helyi a biciklit ajánlotta.

Ez az a város, ahol napokig fillérekből el tudsz lenni, mert egy csomó ingyenes múzeum és műemlék van. A Fehér Ház megér egy kitérőt. Számomra a II. világháborús, vietnami, koreai háborús emlékművek voltak megkapóak. Ha már erre járunk, a Lincoln és Martin Luther King memorialba is célszerű beugrani.  Ahogy említettem, a Smithsonian vonalba tartozó tematikus múzeumok, nagyok, szépek és főképpen ingyenesek. A Fehér ház és Capitolium látogatása nem egyszerű ügy, így azokat hagytam veszni.

Magyar viszonyok között itt is magkapó a pályaudvar, az Union Station. Klasszicista stílusú hatalmas belső terekkel, elegáns üzletekkel. 

Az álmok szigete

Manhattantől és DC-től távolodva az élet igencsak nehéz. Ha Brooklinba vagy ezen túl  is ellátogatsz, eljutsz arra megállapításra, hogy nem mindenáron akarnál az USA-ban élni. Persze ez nem jelenti azt, hogy ne élnének jobban. Nem utazási, inkább életviteli téma a disszidálás ezért fentieken túl kitérnék erre is.  Egyik legjobb gyermekkori barátommal is találkoztam odakinn. A „Szegény, csóró magyar barátom meglátogatott, etettük két hétig, mert arra sem volt pénze” szindrómát el akartam kerülni, inkább tömegszállásra mentem, és úgy intéztem, hogy ők keressenek engem. Mindegy is, szóval találkoztunk és örültünk egymásnak. Megtudtam, hogy 10 éve húzódik az állampolgárosodásuk. Amíg az állampolgárságuk nem rendeződik, addig nem hagyhatják el az országot. Akkor sem hagyhatták el, amikor az édesanyja meghalt Magyarországon. Érted? Nem mehetett el a saját édesanyja temetésére. Egyebekben köszönik, jól vannak. És tényleg! Jól szituált középosztálybeli tagokkal találkoztam. Söröztünk, röhögtünk régi hülyeségeken. Elmondták, hogy aki igazán akarja, sokra viheti. Míg otthon ha okos vagy, lehetsz egy menő vállalkozó, itt lehetsz iparmágnás is. Valójában te döntöd el, hol akarsz megállni. Lakást bérelnek valami külváros, fehérek lakta „született feleséges” környékén 3000 $-ért. Mielőtt idehaza néhányan Xanaxért nyúlnának, fontos tudni, hogy kint azért mások az arányok. Jóllehet, az ingatlan bérlés igencsak drága, a vásárláson meg Ők sem gondolkodtak. Kocsi, két gyerek, berendezett kégli van, sajnos nyugdíjra még nem tudtak félretenni. Ez is Amerika.

Társadalmi tapintat és elfogadás

Nekem ez az út azt tanította, hogy rosszul használjuk társadalmunkat. Sztereotipizálás nélkül állíthatom, hogy kint határtalanul udvariasak az emberek. Nem tudtam fél percet térképpel ülve  eltölteni, hogy ne jöjjön oda rendőr vagy helyi, hogy segíthet –e. A metróban megkértem valakit, hogy segítsen jegyet venni az automatából. Erre erőszakkal kifizette a jegyet, hiába mondtam, hogy nem a pénz kell. Erre azt válaszolta, hogy Európában élt 20 évet, és tudja, hogy nem a mi gondolkodásunk szerint van kialakítva a rendszer. Értsd be kell tartanod a szabályainkat és akkor segítünk.

 

Ez Amerika>>  

Shalom, Salem alejkum, Isten hozott...

Shalom, Salem alejkum, Isten hozott...

Hazatérni Izraelből nem kis vívódás. Elgondolkodtató, de megbotránkoztató, hátborzongató, de kihagyhatatlan. Szóval ez egy küldetés, ami csupa ellentmondás, de aminek hatása alatt leszel még vagy 3 hétig.

Az egész úgy kezdődött, hogy a Vízer „leolcsózza" így télire a jegyeket, ami egyébként inkább a parasztvakítás kategória, mivel nyáron is van tízen ezerért jegy bizonyos napokon. Szóval leomlottak a pénzügyi határok, hiszen egy Róma-Patti kusett árában megvan az odaút. Adott a terv, amihez azért könnyű kivitelezés nem tartozik, de erről majd később.

Bővebben: Shalom, Salem alejkum, Isten hozott...

Németország családtagnak

From: Gábor xxx [mailto:]

Tisztelt EVVK!

FIP igazolvánnyal, illetve az utazással kapcsolatban merült fel pár kérdésem.

Jómagam 21 éves aktív, nappali-tagozatos diák vagyok. Édes apukám vasutas, a trakció tagja. ( mivel egyedül utazom, úgy találtam helyén valónak hogy a utánajárást én magam intézem)

Németországba Hamburgig, szeretnék utazni. Majd onnan Behlendorf, vagy Lubeck. Értesüléseim szerint ezek mind a Deutsche bahn vonalai, szóval erre is kaphatok kedvezményt, ami ha jól tudom: 50% , mivel családtag vagyok.

Bővebben: Németország családtagnak

Dune Du Pyla, Kell egy ház az óceánpartján

Kell egy ház az óceán partján

Az egész azzal kezdődött, hogy egy sikló ernyős ismerősünk az óceán partján töltötte őszi pihenőjét, ami megvallva bennünket, vasutasokat, úgy nem nagyon ütött szíven. De a képek láttán egyből néhányunkban elindult a „sín”, így nem volt más hátra, mint megszervezni ezt a majd 5000 kilométeres kalandot.

Bővebben: Dune Du Pyla, Kell egy ház az óceánpartján

Keresés

fészbuk szociál

Karrier

evvk logoExplorer Vasutas Világjáró Klub Magyarország legnagyobb vasúti szabadidős szervezete túravezetőt keres, hosszútávra, alkalmi munkára (átlag évi 10 munkanap + a csatlakozó hétvégék).

Angol nyelvismeret, utazási gyakorlat szükséges.

Túravezetői, magashegyi túravezetői vizsga, előny.

Vasutasok, kalauzok, pénztárosok, jelenkezését is elfogadjuk, sajnos főállást nem tudunk biztosítani.

Érdeklődni, esténklént: 0630/9634-325

Szakmai önéletrajzokat szíveskedjetek az info@evvk.hu -ra megküldeni.

Köszönjük:EVVK

Kiemelt partnereink

EVVK

sziamaci

iho

 

Kellékek

Rendeld meg még ma!

EVVK póló gyülekezőkre: sárga drapp, kék (új!) színben 900 Ft

EVVK felfújható nyakpárna vonatos utazásokhoz 650 Ft

EVVK alumínium kulacs, karabinerrel a túrákhoz 950 Ft

EVVK nyakba akasztható pénztárca a biztonságért 650 Ft 

 

EVVK extrém túrákhoz túlélő csomag 1000 Ft

 

 

EVVK

szállás